"Amikor megértem annyira az ellenfelemet, hogy le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt."
"- Mi nyertünk. Csakis ez számít.
- Nem. Az számít, ahogy nyerünk."
Az első idézet kapcsán az jutott eszembe, hogy igaz ez minden emberre is? Ha megismerek valakit, akkor megszeretem? Gondolom azonnal rávágnánk, hogy nem. De mi van, ha csak azért mondjuk, mert nem ismertük meg igazán azt a személyt. Tudjuk a már "megismert" emberekről, hogy miért olyanok, amilyenek? Ha nem, akkor nem lehet, hogy még nem ismerjük őket? A filmből kivett második idézet visszatér a régi nagy kérdéshez, hogy igaz-e, hogy a cél szentesíti az eszközt. Igaz? Tényleg van létjoga egy ilyen mondásnak egy fejlett társadalomban, egy civilizált társadalomban, egy modern társadalomban, egy az állatoknál fejlettebbnek tartott faj életében? A filmben a jövőt képező Ender szerint nincs. És szerintünk? Vagyunk már annyira fejlettek? Vagy még mindig olyanok vagyunk, mint az ókorban? És személyesebbre véve a hangot, mi is átgázolunk mindenen a célig? Jó ez így? Csak így lehet nyerni mostanában? Ha igen, miért nem teszünk ellene semmit, miért nem fejlődünk mi magunk legalább? Ha pedig nem, akkor miért létezhet egyáltalán ez a mondás a modern világban?