"Te azt hiszed, ő volt az igazi. Szerintem nem. Azt hiszem, te csak a jóra emlékszel. Ha legközelebb visszagondolsz, figyelmesebben emlékezz. (...) Ha visszagondolsz az időre, amit együtt töltöttél valakivel és sokat agyalsz rajta, beugranak az első intő jelek."
"Ha Tom bármit is tanult volna ebből, tudná, hogy nem tulajdoníthat kozmikus jelentőséget egy egyszerű földi eseménynek. Egybeesés. Csupán erről van szó, semmi többről, semmi több, puszta egybeesés. (...) Tom azt azért végre megtanulta, hogy nincsenek csodák, végzet pedig nem létezik. Semmi sincs elrendelve."
"Vigyél színt életembe, a gondok káoszával!"
Az elején kezdve a film során bennem felmerült kérdéseket: miért kell felcímkézni az érzelmeket? Tényleg megadja a biztonságérzetet nekünk egy címke? Igen. Valós ez az biztonság? Nem, de nekünk az illúzió is elég.
Mikor széthullik egy kapcsolatunk, nem tudunk hinni az igaz szerelemben... pedig nem az igaz szerelemben csalódtunk, hanem rossz emberre raktuk ezt a "címkét". Én hiszek az igaz szerelemben és remélem soha nem növöm ki ezt.
Van-e végzet, vagy sors? Nincs, mert a lehetőségek jönnek és mennek, de nekünk kell megragadni őket. Semmi se hullik az ölünkbe. Lépnünk kell ha valamit el szeretnénk érni.