Gábriel - A pokol angyala

"Szabadság. Lehetőség arra, hogy kivonjuk magunkat a hagyományok teremtette törvények alól. Erőnket a szenvedélyből nyerjük. A vágy az, ami hajt bennünket. Az ellenséggel szemben még a gyűlölet is hasznos szövetséges. És mégis azt parancsolták nekünk, hogy tagadjuk meg mindezeket. A valódi érzelmeket. Az indulatot, amitől az ember ember."

"-Halodokló világ ez, amit a Bukottak uralnak. És tudod mit? A városlakóknak ez tetszik. Mintha kifejezetten élveznék, hogy így élhetnek. Akkor én miért harcoljak? Miért haljak meg értük?

- Nem ismernek jobbat ennél és a mi dolgunk, hogy megmutassuk, hogy létezik másik út is. Emiatt érdemes harcolnunk."

"Ezt a várost körbefonta sötétség. A világosság nem látja mi zajlik idelent. Nem vádolhatod őket."

"A világosság nem erőszak, hanem választás."

A szabadság tényleg azt jelenti, hogy az ösztönös vágyakat, a szenvedélyt nem korlátozzuk? Mindössze ennyi? És tényleg ettől vagyunk emberek? Akkor mitől lennénk mások, mint az állatok, mitől lennénk "jobbak" az állatoknál?

Az embereknek tetszik ez a világ, amiben nem kell másokkal törődni? Amiben a elnézzük a sok rosszat. Amiben az erkölcs egy felesleges dolog. Amiben az ösztönöknek engedni, egy megbocsátható dolog, amit kihasználhatunk. Vagy tényleg csak nem ismerünk jobbat? Mi mások vagyunk? Máshogy élünk? Segítünk másokon, vagy haggyuk, hogy lehúzzon a világ a mélybe?

Megbocsátható a nemtudás? Mi is szoktunk valakire mérgesek lenni, amikor nem tud valamit? Jogos, hogy sokszor elvárjuk, hogy mások tudják, hogy mi van velünk, ha nem mutatjuk ki, nem mondjuk el?

Az utolsó idézetet kicsit átformálnám, hogy jó embernek lenni is egy választás. Senki nem születik jónak, vagy rossznak. Választhatunk, hogy kik leszünk. Ám nem ítélhetünk el senkit azért mert nem helyesen, erkölcstelenül él és másokat mindig megbánt, mert lehet, hogy csak nem ismer jobbat. Sokan vannak, akik nem láttak még jobbat annál, mint ahogy élnek.

Az istenek a fejükre estek

"A civilizált ember nem volt hajlandó alkalmazkodni a környezetéhez, hanem a környezetét kényszerítette, hogy alkalmazkodjon hozzá. Városokat épített, utakat, járműveket, gépeket. És persze villamosvezetékeket, amelyek mindezeket működtetik. De sajnos eltévesztette a mértéket. Minél jobban fejlesztette a környezetét, hogy kényelmesebb legyen az élete, annál bonyolultabbá is tette. Ezért a gyerekei már 10, sőt 15 évig is oktatásra szorulnak, hogy megtanuljanak viselkedni ebben az összetett és veszélyeket rejtő világban, melybe beleszülettek. Így az ember, aki nem volt hajlandó alkalmazkodni természetes környezetéhez, kénytelen nap, mint nap idomítani magát az általa létrehozott világhoz."

"Új, szokatlan érzés támadt fel bennük. A birtoklás, a kisajátítás vágya. És ezt követte a többi is. A harag, a féltékenység, a gyűgyölet és az erőszak."

Eléggé ironikus az első idézet mondandója. Jó kérdés, hogy mi lenne egy áramszünet után velünk? A mai világban hosszú éveket tanulunk és ha kéne nem tudnánk egyedül ellátni magunkat boltok nélkül. Kiszolgáltatottak vagyunk. Azok vagyunk? Ki dönti el, hogy mi a fontos munkahely? Azt, hogy mire van szükségünk? Miért hagyjuk, hogy a szükségtelen tárgyakra való igényt belénk táplálják? Hogy gyerekeinkbe belé táplálják? Miért hagyjuk, hogy mások döntség el, hogy mi a fontos a mi életünkben? Miért lett ennyire elméleties a világ? A birtoklás érzése szül ennyi rossz dolgot? Erőszakot, féltékenységet, haragot? Velünk is előfordul, hogy hagyjuk ezt? Miért van az, hogy néha az állatias ösztönökre hivatkozunk (főleg mostanában a sex témaköre ilyen), miközben a jó dolgokban eltérünk az állatoktól? Mi miért nem tudunk úgy élni, hogy a közösség, a közös jólét legyen az első? Miért van az, hogy az intelligenciánkra mindig, akkor hivatkozunk mikor nekünk jó és az állati ösztönökre is? Lehet, hogy az intelligenciánkkal takarjuk el gyarlóságainkat, önzőségünket?

Szupercella

"Egy bezárt ember elméje másképp működik, mint egy szabad emberé. Másképp látja a dolgokat." 

"Egy ember megölése az semmi. Ha elveszed a szívét, elveszed mindenét." 

Mégha a film a börtönbe bezártságról is szól, ránk is igaz sokszor ez a bezártság. Néha be vagyunk zárva a szobába, a saját kis világunkba, az emberi testbe, az univerzumba. Képesek vagyunk néhanapján megszökni a saját bezártságunkból? Tudunk szabad emberként, szabad lényként gondolkodni, élni? Elvonatkoztatni saját magunktól?  Másképp látni a dolgokat? Érezzük-e az igazságát a második idézetnek? Eléggé érző lények vagyunk-e hozzá?

Végjáték

"Amikor megértem annyira az ellenfelemet, hogy le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt."

"- Mi nyertünk. Csakis ez számít.

- Nem. Az számít, ahogy nyerünk."

Az első idézet kapcsán az jutott eszembe, hogy igaz ez minden emberre is? Ha megismerek valakit, akkor megszeretem? Gondolom azonnal rávágnánk, hogy nem. De mi van, ha csak azért mondjuk, mert nem ismertük meg igazán azt a személyt. Tudjuk a már "megismert" emberekről, hogy miért olyanok, amilyenek? Ha nem, akkor nem lehet, hogy még nem ismerjük őket? A filmből kivett második idézet visszatér a régi nagy kérdéshez, hogy igaz-e, hogy a cél szentesíti az eszközt. Igaz? Tényleg van létjoga egy ilyen mondásnak egy fejlett társadalomban, egy civilizált társadalomban, egy modern társadalomban, egy az állatoknál fejlettebbnek tartott faj életében? A filmben a jövőt képező Ender szerint nincs. És szerintünk? Vagyunk már annyira fejlettek? Vagy még mindig olyanok vagyunk, mint az ókorban? És személyesebbre véve a hangot, mi is átgázolunk mindenen a célig? Jó ez így? Csak így lehet nyerni mostanában? Ha igen, miért nem teszünk ellene semmit, miért nem fejlődünk mi magunk legalább? Ha pedig nem, akkor miért létezhet egyáltalán ez a mondás a modern világban?

Kannibál holokauszt

"- El kell ismerjem, kivételes felvétel volt. Nem vártam ennyi izgalmat, ennyi hitelességet.
- Nem tudom… nem hinném, hogy jó szó a kivételes. Mi abban a kivételes, hogy egy ilyen primitív törzset, mint a Yacumo, megfélemlítenek, rákényszerítenek valamire, amit általában nem csinálnak?
- Ugyan már professzor úr, legyünk realisták! Ki tud bármit is a Yacumo civilizációról? A mai embernek szenzáció kell, mennél jobban kínozza az érzékeiket, annál boldogabbak.
- Igen, ez tipikusan nyugati gondolkodás. Civilizált, nem? Ezt gondolta Alan is és ezért haltak meg. A Yacumo indiánok primitívek, és tisztelni kell őket ezért. Gondolt már arra, hogy Yacumok szemében lehet, hogy mi vagyunk a vademberek?
- Ó, ez még sohasem jutott az eszembe, de érdekes ötletnek találom.
- Igen. Képzeljük el a dolgot fordítva. A Yacumok a maga házát támadják meg, mindent bemocskolnak, amit szentnek tart. Tudja, hogy a malac, amit megöltek az ennivalójuk volt? Mi történne, ha valaki bemenne a házába amikor éhes, kivenné az ennivalót a hűtőszekrényből és lehúzná a WC-n? Civilizált emberként viselkedne?"

Visszajáró pénz

"Egyszer valamikor azt kerestem, hogy mi a szerelem. Szerelem ott van, ahol te akarod. Csak észre kell venned, hogy szépségbe burkolózva rejtőzik életed másodpercei közt. Ha nem állsz meg egy pillanatra, elszalaszthatod."

"Ha tudod, hogy mit akarsz, már félig győztél. A legtöbb ember haláláig keresi, hogy mit akar. Sokkal könnyebb, ha tudod, hogy mit keresel."

"Nem várhatod mástól, hogy majd az boldoggá tesz."

"Felgyorsíthatod, lelassíthatod, meg is állíthatod a pillanatot, de vissza nem fordíthatod az időt. Ami volt, nem teheted meg nem történtté."

Szokás szerint megint sok kérdés merült fel bennem a filmet nézve. Én tudom, hogy mit keresek? Hogy mit akarok? Boldog vagyok? Mi tesz boldoggá?  Van olyan pillanat, amit vissza szeretnék fordítani, vagy már hasznosnak találom? Látom-e a szépségét minden pillanatnak, vagy rohanok, mint a mai világban szinte mindenki? Rohanok kapcsolatból kapcsolatba? Rohanok iskolából munkába, munkából nyugdíjas évekbe, majd tovább? Rohanok az utcán? Rohanok otthon ülve? Talán ideje lenne már megállni. Ha már tudjuk mit akarunk és ismerünk pár oda vezető utat, akkor miért rohanunk még mindig? Te is rohansz?

Lockout - A titok nyitja

"Könnyű szentnek lenni, ha nincs benne kockázat. Ha áldozatot kell hozni, ott derül ki, hogy kit milyen fából faragtak."

A nevem Khan

"A nevem Khan és nem vagyok terrorista."

"Csak kétfajta ember él ezen a világon: a jó ember, aki jót cselekszik és a rossz, aki rosszat. Ez az egyetlen különbség."

"Nem baj ha megijedt, csak ne engedje, hogy a félelme elhatalmasodjo és lebénítsa."

"Mindent elérhetünk, ha próbálkozunk."

"A Korán 5. szórájának 32. versében Allah azt mondja, hogy ha megölnek egy ártatlant, olyan, mintha az egész emberiséget ölték volna meg. (...) Tudtam Mandira, hogy az egész emberiség meg fog fizetni, a szeptember 11-én meghalt ártatlanokért."

"Sam valószínűleg rasszista támadás áldozata lett. (...) Azért halt meg, mert muszlim volt. De én ezt nem értettem, Mandira.  Nem értettem, mert muszlimnak lenni nem rossz dolog."

"Nem számít a környezet, csak a hitünk számít."

"Allah útja a szeretet és nem a gyűlölet vagy a háború."

"Egy szikhet muszlimnak néztek, azért maga átváltozott. Most egy muszlimot nem kezelnek emberi lényként és magának nincs rá ideje."

"Miért baj, ha egy állampolgár találkozni akar az elnökkel?"

"Az írás szerint a mindenható nem szín és vallás alapján ítél, hanem cselekedetek alapján."

Ez egy különleges bejegyzés lesz most. Ezt a filmet kötelező megnézni. Minden kategóriájában nagyon jó. Romantikus, drámai, felemelő és nagyon motiváló. De ezen felül, a mondanivalóját nem csak szavakkal, hanem érzésekkel, képekkel át tudja adni. Ritka az ilyen film. 

Amit kiemelnék amelett, hogy a film elmondja, hogy csak két féle ember van, az az előítéletekkel kapcsolatos. Manapság még a saját ismerőseim, barátaim 90%-a is nagyon előítéletes. És a baj, hogy ezen előítéletei nem az érzéseken, az ösztönös benyomáson alapulnak, hanem általánosításon, a média által hangoztatott igazságokon, irreleváns külső jeleken, mint a ruha, viselkedés. Például tegyük fel a kérdést magunkan, odamentünk volna Rizvanhoz, mint Mandira, mikor leblokkolt a villamos előtt? Vagy, mint a tömeg is, lehülyéznénk? Ha valaki betegség miatt megy furcsán az utcán, hányan gondolják azt, hogy részeg? Pedig lehet, hogy csak a koordinációs képességei gyengék. Szerintem el kéne kezdeni változtatni ezen.

A kormányról és a rendszerről is láthatunk benne igazságot. Mindenki a politikával törődik, de hányan megyünk segíteni ismeretleneknek, amikor szükség lenne rá és lenne lehetőségünk is? Egyáltalán a szomszédunknak szoktunk segíteni? Ismerjük egyáltalán? Vagy a TV-s celebeket, hírességeket jobban ismerjük, mint a saját szomszédainkat? Miért? 

Előzetes:

A bakancslista

"A régi egyiptomiaknak volt egy szép gondolata a halálról. Mikor a lelkük a mennyek kapujába ér, az istenek két kérdést tesznek fel. A válaszon múlott, hogy bebocsátást nyertek-e. (...) Leltél-e örömöt az életben? (...) Vittél-e örömöt mások életébe?"

"Nehéz egy ember életének értékét megbecsülni. Egyesek azt mondják, hogy a hátrahagyott szeretteinkben mérhető, mások úgy hiszik, a hitben, megint mások szerint, a szeretetben és olyanok is vannak, akik azt tartják, hogy az életnek semmi értelme sincsen. Hogy én? Én úgy gondolom, hogy azok által méretünk meg, akik hozzánk mérik magukat."

Nincs határ

"Minden ember, bármilyen erős is, hazudik önmagának valamiben."

Óvóbácsik

"De hogy boldugoljon így a kisember. Addig nem kapsz kölcsöm, amíg nincs pénzed. Micsoda ördögi kör."