"Egy bezárt ember elméje másképp működik, mint egy szabad emberé. Másképp látja a dolgokat."
"Egy ember megölése az semmi. Ha elveszed a szívét, elveszed mindenét."
Mégha a film a börtönbe bezártságról is szól, ránk is igaz sokszor ez a bezártság. Néha be vagyunk zárva a szobába, a saját kis világunkba, az emberi testbe, az univerzumba. Képesek vagyunk néhanapján megszökni a saját bezártságunkból? Tudunk szabad emberként, szabad lényként gondolkodni, élni? Elvonatkoztatni saját magunktól? Másképp látni a dolgokat? Érezzük-e az igazságát a második idézetnek? Eléggé érző lények vagyunk-e hozzá?
"Csak kétfajta ember él ezen a világon: a jó ember, aki jót cselekszik és a rossz, aki rosszat. Ez az egyetlen különbség."
"Nem baj ha megijedt, csak ne engedje, hogy a félelme elhatalmasodjo és lebénítsa."
"Mindent elérhetünk, ha próbálkozunk."
"A Korán 5. szórájának 32. versében Allah azt mondja, hogy ha megölnek egy ártatlant, olyan, mintha az egész emberiséget ölték volna meg. (...) Tudtam Mandira, hogy az egész emberiség meg fog fizetni, a szeptember 11-én meghalt ártatlanokért."
"Sam valószínűleg rasszista támadás áldozata lett. (...) Azért halt meg, mert muszlim volt. De én ezt nem értettem, Mandira. Nem értettem, mert muszlimnak lenni nem rossz dolog."
"Nem számít a környezet, csak a hitünk számít."
"Allah útja a szeretet és nem a gyűlölet vagy a háború."
"Egy szikhet muszlimnak néztek, azért maga átváltozott. Most egy muszlimot nem kezelnek emberi lényként és magának nincs rá ideje."
"Miért baj, ha egy állampolgár találkozni akar az elnökkel?"
"Az írás szerint a mindenható nem szín és vallás alapján ítél, hanem cselekedetek alapján."
Ez egy különleges bejegyzés lesz most. Ezt a filmet kötelező megnézni. Minden kategóriájában nagyon jó. Romantikus, drámai, felemelő és nagyon motiváló. De ezen felül, a mondanivalóját nem csak szavakkal, hanem érzésekkel, képekkel át tudja adni. Ritka az ilyen film.
Amit kiemelnék amelett, hogy a film elmondja, hogy csak két féle ember van, az az előítéletekkel kapcsolatos. Manapság még a saját ismerőseim, barátaim 90%-a is nagyon előítéletes. És a baj, hogy ezen előítéletei nem az érzéseken, az ösztönös benyomáson alapulnak, hanem általánosításon, a média által hangoztatott igazságokon, irreleváns külső jeleken, mint a ruha, viselkedés. Például tegyük fel a kérdést magunkan, odamentünk volna Rizvanhoz, mint Mandira, mikor leblokkolt a villamos előtt? Vagy, mint a tömeg is, lehülyéznénk? Ha valaki betegség miatt megy furcsán az utcán, hányan gondolják azt, hogy részeg? Pedig lehet, hogy csak a koordinációs képességei gyengék. Szerintem el kéne kezdeni változtatni ezen.
A kormányról és a rendszerről is láthatunk benne igazságot. Mindenki a politikával törődik, de hányan megyünk segíteni ismeretleneknek, amikor szükség lenne rá és lenne lehetőségünk is? Egyáltalán a szomszédunknak szoktunk segíteni? Ismerjük egyáltalán? Vagy a TV-s celebeket, hírességeket jobban ismerjük, mint a saját szomszédainkat? Miért?
"Harcolunk egy célért, a sikerért és végül kiderül, hogy csak egymásban találjuk meg őket. Fantasztikus élményeken osztozunk és hétköznapiakon. Természetes vágyunk, hogy rokonlelkekre leljünk, hogy kapcsolatba kerüljünk, hogy a szívünk azt súgja: nem vagyunk egyedül."
"Honnan ered valyon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait, amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ: Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán ha nem kérdeznénk, nem kutatnánk, nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt. Harcolunk a változásért, hogy jobbíthassunk a világon. Álmodunk a reményről, nem sejtve még, hogy kivel találkozunk az úton, hogy ki nyújt majd kezet az idegenek sokaságából, ki érinti meg a zsívünket, kivel osztozunk a fájdalmon."
"Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függönk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom? Hová menekülünk, ha mindaz amiben hittünk semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül... csak annyit tehetünk, hogy menekülünk."
"Akkor mutatják meg magukat, ha egyedül vannak. Olyankor látod meg, hogy az ember önző, álnok és öntelt."
"Ha élünk azzal, ami bennünk lakozik, a lehetőségeink végtelenek. A jövő ígéretekkel, a jelen reményekkel biztat. De ha dacolunk ösztöneinkkel, ha ellenállunk belső késztetésünknek, bizonytalanná válik minden. Hová vezet ez az út? Meddig tart a változás? Az átalakulás ajándék vagy átok? Akik félnek attól, ami előttük áll, azok számára életbevágó, hogy valóban meg tudjanak változni."
"Kezdetben volt a felismerés, az elemi zűrzavar, a lehetetlen dolgok lassú szállingózása, a tönkrement életek hátrahagyása. Idegen arcok váltak ismerőssé. Új rémségek kúsztak az álmokba. Új barátok nyújtottak segítséget. Csak ezután kellett kézbe venni a dolgokat, hogy rend teremtődjön a káoszban, elhatározásáon, tanuláson, küzdelmen keresztül. Dacolva a megrázó valósággal, itt vannak és a föld megremeg lépteik nyomán."
"Az evolúció tökéletlen és gyakran erőszakos folyamat. Harc a létező és az ezután megszülető között. A születés fájdalmai közepette az erkölcs értelmét veszti. A jó és a rossz közötti választás egyetlen ésszerű kérdésre redukálódik: túlélés vagy pusztulás?"
"A Föld nagy. Elég nagy ahhoz, hogy az ember azt higgye, bármi elől elbújhat. A sorsa elől, az Isten elől, ha talál egy távoli helyet. Ezért aztán menekül. Elfut egészen a világ végéig, ahol ismét megnyugtató minden. Csendes és meleg. Ahol a sós szellő vígaszt nyújt. A veszély a távolban maradt. És ő átadhatja magát a gyásznak. És talán egy pillanatra el is hiszi, hogy megmenekült."
"Az ember elfuthat messzire. Óvintézkedéseket tehet. De valóban sikerül elmenekülnie? Megszökhet valaha is? Vagy az igazság az, hogy nincs elég ereje vagy esze, hogy elbújjon a végzete elől? De nem a világ kicsi. Az ember az. És a végzet bárhol megtalálhtja."
"Az ember a szokások rabja. Vonzódik a biztonsághoz, megnyugtatja az amit ismer. De mi történik, ha az ismerős idegenné válik? Amikor a félelem, amit kétségbeesetten próbálunk elkerülni a nyomunkba szegődik."
"Sokkal fontosabb őszintének lenni magunkhoz, mint a népszerűség."
"Minden ember ismeri az okot, tudja, hogy mitől fél. De hogy végzetével találkozhasson, egyszer szembe kell nézni félelmeivel és le kell győznie azokat, akár ismerős az okozójuk, akár ismeretlen."
"Mindennek megvan az ideje, megérik minden elhatározás. A Föld óránként 1600 km-t forog, miközben az ember kétségbeesetten próbál megkapaszkodni rajta. A tél első lehelete mégis a nagy vándorlásra szólít. Figyelmeztetett valami az érkezésükre, volt egy jel, egy esemény, ami elindította ezt a láncreakciót? Isten fülébe suttogott egy hang? Túlélni, alkalmazkodni, megszökni. Ha ki tudtuk volna szűrni azt a pillanatot az időben, a közelgő veszély jóslatának első nyomát... másképpen cselekedtünk volna? Meg tudtuk volna állítani? Vagy a kocka már rég el volt vetve? Ha visszamehetnénk, ha másfelé guríthatnánk, megakadályozva a történéseket, megtennénk?"
"Az ezen a listán felsorolt emberek jövője a dns-ükbe íródott. Ahogy a múlt is, úgy tűnik, kőbe van vésve. A kocka el volt vetve már a legelején? Vagy talán a mi kezünkben van, hogy befolyásolhassuk a sorsot? Az összes képességünk közül a szabad akarat tesz bennünket valóban egyedivé? Vele van egy kicsi, de döntő erejű esélyünk a sors megtagadására. És csak a segítségével találhatjuk meg az utat vissza emberi mivoltunkhoz."
"Honnan ered valyon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait, amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ: Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán ha nem kérdeznénk, nem kutatnánk, nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt."
"Az emberi faj természeténél fogva önimádó. Meghódítottuk már kicsiny bolygónk minden zugát. Mégse az ember az evolúció csúcsa. Ez a cím a csótányt illeti meg. Hónapokig képes élelem nélkül élni, hetekig életben marad fej nélkül és fütyül a sugárzásra."
"Ez hát a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végülis mit számít mindez, ha az emberi szív csak a legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak, közöttünk, az árnyékban, a fényben, mindenütt. Vajon ők tudják már?"
"Úgy hisszük, magunk vagyunk sorsunk kovácsai, hogy végzetünket befolyásolhatjuk. De valóban tőlünk függ, hogy mikor szárnyalunk vagy mikor zuhanunk? Vagy egy felsőbb hatalom irányít bennünket? Az evolúció vezet kézenfogva? A tudomány mutatja az irányt? Az Isten az aki közbeavatkozik és megóv?"
"Hiába kérkedik, az ember szomorú kiváltsága, hogy nem képes megszabni életének útját. Annyit tehet, hogy megáll amikor a végzet szólítja. Remélve, hogy lesz elég bátorsága válaszolni."
"Akit az evolúció követének választ, annak nagy árat kell fizetnie a kitüntetésért. Talán olyasmit kell tennie, ami szöges ellentétben áll addigi jellemével. (...) Az életében beállt hirtelen változást nem csodának, hanem inkább árulásnak érzi. Kegyetlenül hangzik, de a cél nem más, mint a létfenntartás, a túlélés."
"Ez az erő, az evolúció cseppet sem érzelgős, ahogy az anyaföld sem, mert csak az élet és a halál harcának rideg tényeit ismeri. Az ember csak remélhet és bizakodhat abban, hogy odaadóan szolgálja. Talán megőrizhet valamit abból az életből, amely korábban az övé volt."
"Olykor a kérdések erőteljesebbek a válaszoknál. Hogyan történik? Mik ők? Miért ők és nem mások? Miért most? Mit jelent ez az egész?"
"Amikor változás közelít, egyes fajokban feltámad a vándorlási ösztön. Zugmorohénak hívják a kényszert, amely messzi tájak felé vonza a lelket. Követve egy szagot a szélben, egy csillagot az égen. Ősi üzenet ez, hogy a rokonok útra keljenek és valahol összegyűljenek. Azután csak reménykednek, hogy túlélik a beköszöntő kegyetlen időszakot."
"Ha holnap nem ébrednél fel, ha úgy alakulna, hogy a mai volt az utolsó napod a Földön, mondd büszke lennél mindarra, amit eddig tettél? Mert, hogyha nem, kezdhetsz mindent jóvá tenni."
"Mikor az Úr az embert választotta szeretete tárgyául, én voltam az első, aki meghajolt a döntése előtt. A szeretetem, a hitem az emberben akkora volt, mint az övé. Láttam, ahogy eltékozoljátok ezt az ajándékot, láttam, hogy ölitek egymást kapzsiságból, hogy háborúztok földért és kőért vagy régi könyvek igazáért, és ebben a szörnyű sötétségben még láttam olyanokat, akik nem törtek meg. Még láttam olyanokat, akik nem adták fel, akkor sem, amikor minden remény elveszett."
"Kislánykoromban, anyám egy jövendölést emlegetett, arról a korról, mikor a világ sötétségbe borul és döntés születik az emberiség sorsáról. Egy este minden bátorságomat összeszedtem és megkérdeztem anyámat, hogy miért haragszik az Isten olyan nagyon a gyermekeire. Nem tudom, mondta, és megigazította a takarómat. Gondolom belefáradt a sok hazugságba."
"Az ő emlékműve örökké fog állni, mert nem kőből épült, hanem szavakból. Örökké fognak emlékezni rá, mert a szavakat a lélegzet adja, és a lélegzetet az élet."
"A szkeptikusokban, meg az ateistákban az az érdekes, hogy mi mindig egyet keresünk, bizonyosságot. Csak azt nem tudom, hogy mi lenne, ha egyszer rátalálnánk."
"Az, hogy nem akar hinni az ördögben, nem védi meg tőle."
"Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, hogy épp milyen alakot ölt. Egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted. (...) Ha kell, túlüvölti a démonokat is, felráz minket, új küzdelemre sarkall."
"S végül az utolsó kérdés: ki lesz a történet főhőse? Ki húzza el a függönyt? Ki irányítja a tánclépéseinket? Ki kerget az őrűletbe? Ki ostoroz, és ki adja ránk a győzelmi koronát, ha túléljük a lehetetlent? Ki ő? Ki teszi mind ezt velünk? Ki segít, hogy életünkkel tisztelegjünk a szeretet elött? Ki küld ránk szörnyeket, azt énekelve, hogy sose halunk meg! Ki tanít meg rá, hogy mi a valódi, és mi a nevetséges hazugság? Ki dönti el, hogy miért élünk, és miért halunk meg? Ki láncol le minket? És ki őrzi szabadságunk kulcsát? Mi magunk! Meg van minden fegyvered a harchoz! Hát küzdj!"
