"A civilizált ember nem volt hajlandó alkalmazkodni a környezetéhez, hanem a környezetét kényszerítette, hogy alkalmazkodjon hozzá. Városokat épített, utakat, járműveket, gépeket. És persze villamosvezetékeket, amelyek mindezeket működtetik. De sajnos eltévesztette a mértéket. Minél jobban fejlesztette a környezetét, hogy kényelmesebb legyen az élete, annál bonyolultabbá is tette. Ezért a gyerekei már 10, sőt 15 évig is oktatásra szorulnak, hogy megtanuljanak viselkedni ebben az összetett és veszélyeket rejtő világban, melybe beleszülettek. Így az ember, aki nem volt hajlandó alkalmazkodni természetes környezetéhez, kénytelen nap, mint nap idomítani magát az általa létrehozott világhoz."
"Új, szokatlan érzés támadt fel bennük. A birtoklás, a kisajátítás vágya. És ezt követte a többi is. A harag, a féltékenység, a gyűgyölet és az erőszak."
Eléggé ironikus az első idézet mondandója. Jó kérdés, hogy mi lenne egy áramszünet után velünk? A mai világban hosszú éveket tanulunk és ha kéne nem tudnánk egyedül ellátni magunkat boltok nélkül. Kiszolgáltatottak vagyunk. Azok vagyunk? Ki dönti el, hogy mi a fontos munkahely? Azt, hogy mire van szükségünk? Miért hagyjuk, hogy a szükségtelen tárgyakra való igényt belénk táplálják? Hogy gyerekeinkbe belé táplálják? Miért hagyjuk, hogy mások döntség el, hogy mi a fontos a mi életünkben? Miért lett ennyire elméleties a világ? A birtoklás érzése szül ennyi rossz dolgot? Erőszakot, féltékenységet, haragot? Velünk is előfordul, hogy hagyjuk ezt? Miért van az, hogy néha az állatias ösztönökre hivatkozunk (főleg mostanában a sex témaköre ilyen), miközben a jó dolgokban eltérünk az állatoktól? Mi miért nem tudunk úgy élni, hogy a közösség, a közös jólét legyen az első? Miért van az, hogy az intelligenciánkra mindig, akkor hivatkozunk mikor nekünk jó és az állati ösztönökre is? Lehet, hogy az intelligenciánkkal takarjuk el gyarlóságainkat, önzőségünket?
